Baleset részletek

A Nógrád megyei Mohora község vasútállomáshoz közel esõ, fénysorompóval biztosított átjárójában (AS 479) ütközött a 4. számú Volán GF 28-71 rendszámú Ikarus 266 típusú, Hatvan – Aszód – Balassagyarmat viszonylatban közlekedõ 6124 számú járata és a MÁV Balassagyarmatra tartó 4222/II számú három kocsiból álló szerelvényvonata. A balesetben a 70–75 személyt szállító zsúfolt autóbusz 12 utasa a helyszínen, 5 a kórházba szállítás után életét vesztette, 29 személy – köztük az autóbusz vezetõje is – súlyos, 24 könnyebb sérüléseket szenvedett. A vonatot továbbító M47 2063 psz. mozdony elsõ forgóvázával kisiklott, a balról érkezõ közúti jármû pedig a pálya jobb oldalán lévõ anyagárokban a kerekein állt meg úgy, hogy eleje a vasúti pályára nézett. A baleseti kárérték kb. 820 000 Ft volt, ebbõl csak az autóbuszban keletkezett kár 560 317 forintot tett ki. A vasúti pálya 8 órányi idõtartamra elzáródott. Felszaba dítását a Hámán Kató Vontatási Fõnökségrõl kivonult MD 603 pályaszámú daru, a közúti segély és egy közúti daru végezte.
A baleset napján az autóbusz vezetõje 4 órakor kezdte szolgálatát és két Hatvan környéki járat lebonyolítása után, 7 óra 35 perckor indult el Hatvan autóbusz állomásról a balassagyarmati járattal. Ezen az útvonalon korábban, 1980 tavaszán és nyarán egy-egy járatot teljesített, így a havas, latyakos, csúszós úton kívül talán a helyismeret hiányának is köszönhetõen, 18 perc késéssel érkezett Mohora italbolti megállójába. Itt több utast vett fel, majd 35-40 km/h sebességgel folytatta útját a vasúti átjáró felé. Az átjáróra figyelmeztetõ sávos távolságjelzõ táblákat egyáltalán nem észlelte, a vasúti átjárót és a fénysorompó pirosan villogó fényeit is csak 5-6 méter távolságból látta meg a jobb felõl közeledõ vonattal együtt. Mivel megítélése szerint megállásra már nem volt módja, hirtelen gázadással próbált meg a vonat elõtt áthaladni a síneken.
A 4222/II számú vonat Magyarnándor állomásról 9 óra 30 perckor indult. Az AS 479 számú fénysorompót mûködtetõ, azelõtt 455 méterre lévõ behatási pontra ráhaladva a fénysorompót piros villogásra átkapcsolta. Vezetõje látva, hogy a berendezés üzemképes – ezt számára a behatási pont- közelében a pálya mellett elhelyezett villogó fehér fény jelezte – engedélyezett 50 km/h helyett az eddig is alkalmazott 47,9 km/h sebességgel közeledett az átjáró felé. A mozdony jobb oldali vezetõállásából vezetett, így a gép szerkezeti kialakítása, a vasútállomás épülete és a vasút mellett lévõ fák miatt az átjáró bal oldalát nem láthatta. Mintegy 100 méterre az átjárótól egy kerékpáros gyermeket látott kibukkanni a mozdony orra mögül, aki a fénysorompó piros fénye ellenére hajtott a vonat elé. Ekkor „Figyelj” jelzést adott és változatlan sebességgel 9.33-kor érkezett a szintbeli keresztezésbe.
Az ugyanebben az idõben érkezõ, menekülni próbáló autóbusszal az összeütközés elkerülhetetlen volt. A mozdonyvezetõ a síneken áthajtó jármûvet csak akkor észlelte, mikor gépe jobb oldalán meglátta az átjárót elhagyó kocsi elejét. Azonnal gyorsfékezett, ám az autóbuszt gyakorlatilag a fékhatás kialakulása elõtt annak jobb hátsó részénél a hátsó híd környékén elkapta, majd 10,3 métert maga elõtt tolva 180 fokban megfordította és a jobb oldali anyagárokba kivágta, miközben az kidöntött egy telefonoszlopot és megrongálta egy lakóház kerítését is. A kisiklott M47 2063 az elütés helyétõl számított 85 méterre, a síneken jobb felé kifordulva állt meg. Az elgázolt autóbusz utasainak egy része a jármûben rekedt, más részük az elütés helyén, a vonat bal oldalán a pályatesttõl 20-25 méterre, illetve az autóbusz megállási helyének közelében kiesett a jármûbõl. Két-két áldozatot találtak a mozdony elsõ része és az elsõ vontatott személykocsi (Bhv, 20 55 20-27 298-8) elsõ forgóváza alatt.
A vizsgálat megállapítása szerint a fénysorompó jól mûködött, a balesetet az autóbusz vezetõjének figyelmetlensége okozta. Bár a szintbeli keresztezés beláthatóságát a fentebb felsorolt tereptárgyak – a közút felõl is – akadályozták, az átjáróra figyelmeztetõ táblákat és a fénysorompót – utóbbit mintegy 300 méter távolságból – látni lehetett. Ezeket azonban nem vette figyelembe, nem is észlelte. Figyelmetlenségének okára a vizsgálat során nem tudott magyarázatot adni, a bíróság elõtt a vád tárgyát képezõ bûncselekményt beismerte.
A súlyosan sérült 27 éves autóbusz-vezetõrõl a következõket állapították meg. 1973-ban kapott jogosítványt személy- és tehergépkocsira, majd 1975-ben autóbuszra. A 4. számú Volán hatvani üzemegységénél 1978 októbere óta dolgozott, kezdettõl fogva tartalékos, váltó beosztásban. A baleset elõtti napokban szabadságon volt, mivel addigi hatvani albérletét, ahol feleségével és a baleset idején alig egy éves fiával lakott, a fõbérlõ 3-4 hónappal korábban megromlott viszonyukra hivatkozva felmondta és annak – egyes források szerint december 1-ig történõ – elhagyására szólította fel õket. Mivel egy Gyöngyös környéki faluba szándékoztak költözni, munkáltatójához kérelmet nyújtott be, amelyben áthelyezését kérte a gyöngyösi üzemegységhez. Ezt azonban a vállalat elutasította, így december 15-i hatállyal a munkaviszonyát felmondta. November végére néhány napi szabadságot kért, ezalatt a költözés elõkészületeit és a költözést intézte, mely 29-én meg is történt.
November 30-án – a fentebb ismertetett okok folytán valószínûleg nem túl jó idegállapotban – kora hajnalban indult munkába. Ehhez hozzájárulhatott még a korai kelés, a kedvezõtlen útviszonyok és talán a járat késése is. A gázoló mozdonyvezetõ meghallgatási jegyzõkönyvébõl kiderült, hogy a 4295. és a 4222. számú vonatokat továbbító kollégái a baleset után arról tájékoztatták, a balesetet szenvedett autóbuszszal a nógrádkövesdi és a magyarnándori útátjáróban már találkoztak korábban. A jármû mindkét esetben elég nagy sebességgel közelítette meg az átjárót és csak az utolsó pillanatban állt meg az áthaladó vonat elõtt. A 4295. számú vonat mozdonyvezetõje már fékezett is, mert azt hitte az autóbusz elé hajt. A jelek szerint igen indiszponált gépkocsivezetõvel kapcsolatban felmerült, talán látta is a közeledõ vonatot, de mivel az személykocsikból állt úgy gondolta, a szerelvény megáll az állomáson. Egy vagy több utas állítólag figyelmeztette is a pirosan villogó fénysorompóra, de tanúk szerint erre kijelentette „még elõtte el tudok menni”. Feltételezések szerint sietségének és ebbõl eredõ figyelmetlenségének oka a késés behozásának szándéka volt, ám a fentebbiek alapján ez nem tûnik valószínûnek, és a bíróság sem találta bizonyítottnak. Ilyen érveket a gépkocsivezetõ sem hozott fel saját védelme érdekében.
Az I. fokon eljáró Balassagyarmati Megyei Bíróság „halálos tömegszerencsétlenséget eredményezõ közúti baleset gondatlan okozásának vétségében, vasúti közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétségben, jelentõs kárt okozó, gondatlanságból elkövetett vétségében” 1982. január 27-én kihirdetett B. 4/1982/10 számú ítéletében az autóbusz-vezetõt bûnösnek találta és 9 évi fogházban letöltendõ szabadságvesztésre, „végleges hatályú közúti jármûvezetéstõl eltiltásra” ítélte, és kötelezte a felmerülõ eljárási költségek megfizetésére is. Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a vádlott és védõje fellebbezett. A II. fokon eljáró Legfelsõbb Bíróság 1982 áprilisában hozott ítéletében a fogházbüntetést 8,5 évre mérsékelte.